Szerző: Németh Paulina
A nők és férfiak megkülönböztetése észrevehetően jelen van az élet legtöbb területén, így a munkaerőpiacon is. Számos kutatás született a gendernek, azaz a társadalmi nemnek a foglalkoztatásra gyakorolt hatásáról, például a bérezés, az előléptetés, a pályáztatás vagy az interjúztatás terén. Ezeknek a differenciáknak egy része statisztikai módszerekkel bizonyítható, egy másik része azonban rejtve marad mind a gyakorló szakemberek, mind a kutatók előtt.
A közgazdászok, szociológusok, pszichológusok, stb. mellett a nyelvészek is kutatják a kérdéskört. Olyan témák kerülnek ezen kutatások fókuszába, mint hogy van-e kimutatható kapcsolat a társadalmi nem és a nyelvhasználat között munkahelyi felvételi beszélgetések során, vagy hogy a vezetőknél kimutatható-e különbség a férfi és női beosztottakkal való kommunikációban. Vizsgálták a női és férfi vezetők munkahelyi megbeszéléseken tanúsított verbális és nem verbális magatartását, a nők munkahelyi kommunikációs hálózatokban játszott szerepét.
A terület legjobban kutatott témája azonban a tárgyalástechnikákban tapasztalható nemek közötti különbségek kérdése. Érdekesség, hogy a legtöbb ellentmondást is itt találjuk az eredményekben.
Kolb és Coolidge (1991) arra a megállapításra jutottak, hogy a két nem képviselői között négy területen tapasztalhatóak markánsabb viselkedéses különbségek:
− az emberi kapcsolatok értékelése (a tárgyalópartner kapcsolatrendszerének feltérképezése),
− a tárgyalások és a kapcsolatok kezelése (a nők nem határolják el élesen a tárgyalási kereteket és az egyéb kontextusokban kialakított viszonyokat)
− a hatalom nyelvi eszközeinek használata (a nők gyakrabban jelölik ki kompetenciaterületüket),
− problémamegoldás párbeszéd segítségével (a nők a közösség céljaival azonosulva tárgyalnak, a férfiak egyszerre érvelnek a közösségi és a saját célok mellett).
Kolb és Coolidge kutatásán kívül számos egyéb vizsgálat taglalta a férfi és női tárgyalási kompetenciákat, illetve a vezetési stílusban megfigyelhető különbségeket. Ezen kutatások jelentősen különböztek mind módszerek, mind célok tekintetében, mégis valamennyi arra jutott, hogy léteznek olyan nyelvi mintázatok, amelyek erősebben kötődnek a résztvevők neméhez, mint bármely más társadalmi mutatókhoz (iskolai végzettség, életkor, foglalkozás stb.).
Ruppert és Voigt megállapították, hogy léteznek egymástól jelentősen eltérő, a tárgyalást vezető személy nemével összefüggő stratégiák. A legtöbb különbség a kérdésfeltevések területén mutatkozott: a nők a tárgyalás során több indirekt kérdést tesznek fel, és visszacsatolást is gyakrabban adnak a partnernek.
Helgesen nagyszámú, tárgyalásokon végzett kutatásaiban arra az eredményre jutott, hogy a női vezetők a munkahelyükön ugyanúgy kommunikálnak, mint a privát szférájukban. Ez azt jelenti, hogy a női vezetők munkahelyi kommunikációjukban sem a pozíciójukat hangsúlyozzák, hanem bizonyos, a nőkre jellemző nyelvi kommunikációs stratégiákat alkalmaznak, amelyek az esetek nagy többségében segítik őket a mondanivalójuk sikeres átadásában.
Pinkley a tárgyalások során létrejött konfliktusoknak a nőkre illetve férfiakra jellemző, eltérő kezelési módját vizsgálta, aminek alapján megállapította, hogy a nők kapcsolat-orientáltan, míg a férfiak feladat-orientáltan közelítenek a felmerülő problémás helyzetekhez.
Schleicher kutatása során megerősítette, hogy a vezető beosztású nő kommunikációs stratégiája akkor sikeres, ha „férfiasan” kommunikál, például gyakran használ tipikusan maszkulinnak mondott tárgyalási elemeket (például direkt felszólítások, a tárgyaló partnerek direkt félbeszakítása, hosszú monológok).
Miller és Miller kiterjedt vizsgálatuk alapján arra a megállapításra jutottak, hogy egyenlőre nem adhatók konkrét, kifejezetten nőknek szóló ajánlások , hogy hogyan tudnak vezető pozíciójukban sikeresen tárgyalni, mivel nem áll rendelkezésünkre kellő számú tárgyalás retorikai elemzése. Arról azonban a kutatók határozott megegyezésre jutottak, hogy milyen hibákat biztosan nem szabad elkövetniük a női vezetőknek munkájuk során. Alapvető hibaként nevezték meg például azt, ha a női vezető nem a saját pozícióját szem előtt tartva tárgyal, hanem kizárólag a cég, vagy a vállalat szemszögét hangsúlyozza ki a megbeszélésen.
Mindent összevetve valamennyi eddig, a témában lefolytatott vizsgálat legfontosabb tanulsága, hogy az üzleti életben a nyelv, a nyelvhasználat és a kommunikáció a siker legfontosabb tényezői.
Felhasznált irodalom: Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VI. évfolyam, 1. szám, (2011) pp. 121-133.
Utolsó kommentek