A Japán jogrendszer és a társadalmi normák a nőt elsősorban anyaként definiálják, sokszor kizárva őket olyan szerepekből, melyek a munkaerőpiacot célozzák. A politika azonban fokozatosan, kedvező irányban változott a nemek közötti egyenlőség javára. 1997-ben az „egyenlő foglalkoztatási lehetőség törvénye”, illetve a nemzetközi jogi nyomás hatására csökkenni látszott a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés.

A japán nők felé fontos elvárás a társadalmi normák, azaz a konfuciánus ideál, a „ryousai kenbo”, azaz „jó feleség, jó anya” elv művelése. Ez a XIX. században kapott jelentőséget, amikor a kormány hangsúlyozta, elsődleges hogy a nő otthon legyen, gyermeket neveljen. Ennek hatására a női munkaerő a következőképpen alakult:

A nők aktív részvétele jellemző  20-24-ig terjedő életkorban, majd 35-50 év között ismét munkaerőpiaci szereplők lesznek, de ekkor már csak részmunkaidőben, szemben a férfiakkal, akik állandó pozíciójukat megtartják. Emellett, a nők jellemzően „női” munkaköröket töltenek be. Ilyenek az irodai munkák, a másolás, email-ek megválaszolása, telefonos munka, teakészítés a többi alkalmazott számára.

Az 1997-es „egyenlő foglalkoztatási lehetőség törvény” az esélyegyenlőség kialakítására összpontosít, mindkét nem tekintetében a munkahelyen. Tiltja a hátrányos megkülönböztetést a munkaerő-felvételben, a munkaköri feladatok körében.

Számos törekvés született még az egyenlőtlenség eltörlésére, melyek egyike a bérkülönbségekre mutatott rá. 1979-ben az ENSZ elfogadta a nők elleni diszkrimináció minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt. Japán, a nyomás hatására aláírta a szerződést, s ezzel motiválttá vált abban, hogy támogassa a női egyenjogúságot, és megszüntesse a megkülönböztetést. 1985-ben a törekvések hatására, nőtt a női munkaerő száma, 15,4 millióról 20,8-ra 1985 és 1996 között.

1997-től az „egyenlő foglalkoztatási lehetőség törvénye” óriási mérföldkőnek számított a munkahelyi megkülönböztetésben, azáltal hogy jogi védelmet biztosított a nők számára a munkahelyen. Tény az is, hogy Japán "élen jár" a szexuális zaklatások terén, egy 2001-es tanulmány szerint a megkérdezett nők 67 %-a arról számolt be, hogy érte már szexuális zaklatás a munkahelyán. 1999-ben több mint 9000 panasz érkezett, de ennek nagy részét nem is vizsgálták ki.

Ennek ellenére, egyre több nő kerül ki győztesen a bírósági perekből. 1999 júliusában, egy 56 éves nő, Hisami Naka, 30 millió Yent nyert egy vállalattal szemben, aki nem tekintette őt egyenrangúnak a férfi munkatársakkal szemben.

A törvényi fejlődés ellenére, a nemek közötti megkülönböztetés továbbra is érvényesül a japán munkaerőpiacon. A munkaadók továbbra sem fogadják el a nőket vezetői pozíciókban, és általában a férfiak többet dolgoznak teljes munkaidőben, mint a nők. Egy felmérés szerint a nők 86 %-a még mindig úgy gondolja, nekik elsősorban háztartást kell vezetniük, a média is általában ebben a szereben ábrázolja őket. Az 1997-es „egyenlő foglalkoztatási lehetőség törvény” bevezetése ellenére a nők még mindig magas, 70 százalékos arányban tapasztalnak szexuális zaklatást vagy hátrányo megkülönböztetést a munkahelyükön. Az állásinterjúkon is sok olyan kérdést tesznek fel a nőknek, amelyek nem a szakmai képzettségüket érintik, sokkal inkább a házassági terveiket.

A probléma továbbra is megoldásra vár, hiszen mélyen gyökeredzik a kulturális és társadalmi normákban. Minden bizonnyal jelentős áttörés született az utóbbi években, de Japán továbbra is elmarad a nyugati országoktól e tekintetben. A változó kulturális értékek azonban azt mutatják, hogy a japán nők elérhetik az egyenlőséget. A folyamatos nemzetközi nyomás, és a diszkriminációs esetek súlyosabb szankcionálása valószínűleg előirányozza a nők egyenlőségét a munkahelyen. 

Forrás: Kelly Barrett(2004): Woman in the workplace: Sexual Discrimination In Japan. Human rights brief 11. 2. sz. 5-8